Alice és Jasper összejövetele ( szerintem ) 1/2

Ez a második Sztorim, amit 2 részben fogok megírni. Remélem eddig tetszeni fog. Sziasztok: Kittikef

Alice és Jasper összejövetele ( szerintem ) 1/2

Alice szemszögéből:

a nap gyönyörűen nem sütött, és nem is tűnt úgy, hogy ki akart bújni. örültem, mert így nem kellett bujkálnunk, és nyugodtan költözhettünk. hirtelen hangos kiáltás jött a hátam mögül. Rose volt. nyafogott, mert nem olyan ruhát adtam neki, amilyet akart. hát, ne tudjátok meg, hogy mekkora hisztit lecsaptam. Amit felakart venni, az divat katasztrófa volt. Egy rózsaszín fölsőt, fehér farmerral; ami még nem is gond, de egy citromsárga sálat, és hosszú ujjút vett volna. még szerencse, hogy a többiek leállítottak, mert visszaküldtem volna a szobájába, hogy gondolkodjon, és utána még büntetésből fel is vetettem volna vele. Mégis, mit képzel? azt, hogy én ilyen simán elmegyek, a világ legnagyobb hibája felett? Könyörgöm, gazdagok vagyunk, legalább nézzünk is ki valahogy! 2 órával később, mindenki a saját autójában volt. Carlisne, és Esmee egy Opel GTC-ben, mögöttük Emi, és Rose, egy - Emett kívánságára - terepjáróban. Közvetlen mögöttük Bella és Edi egy Mercedes Benz SL-Classic-kal, majd utánuk jöttem én, egyedül, egy Mercedes Angelben. Imádtam azt az autót, minden kényelmesen elfért, és ha gyorsan is ha valahova oda akartam érni gyorsan, de nem kockáztatva kilétem, csak beültem. Ha meg elkaptak gyorshajtásért, nekem senki sem tud ellenállni. Így utaztunk, és végre, olyan másfél nap múlva megérkeztünk. Mint mindig, egy gyönyörű erdőben leltünk helyet magunknak, amiben már fel volt épülve a házunk. Mikor kiszálltam az autóból ugrándoztam. Ez volt eddig a legszebb házunk, és Esmee meglepett benne, egy óriási nagy gardróbbal. Szerencse, hogy tényleg olyan nagy volt, mert így minden ruhadarabom kényelmesen elfért. Egy dolog nem tetszett az egészben, hogy Rose mindenhez olyan savanyú képet vágott. Csak olyanokat mondott, hogy szép, meg hogy tetszik neki, de igazából, nem látszódott rajta a lelkesedés. Ami pedig még a savanyú képeinél is jobban zavart, az az volt, hogy folyamatosan rám szólt, hogy ne ugrándozzak, és sikongassak minden kis dologért. Pedig tényleg szép volt a ház. kezdjük a nappalival. Minden modern volt, és csodás. Az egyik felén nagy ablakok voltak, a másik felén pedig a konyha. Az a rész természetesen érintetlen maradt, csak a látszat miatt kellett. Nos, a kanapéval szemben volt a TV, felakasztva a falra. Mellette, sok-sok festmény díszítette, az egyébként is gyönyörű nappalit. Mögötte volt egy fürdő, ami szintén nem kellett. Mellette volt a felfelé vezető lépcső, ami egész érdekes volt, mert a lépcsőfokokat nem tartotta sehol semmi, csak az egyik fal; így úgy nézett ki, mintha a falból nőtt volna ki. A szobám fényűző volt. A falak lilák voltak, és a szoba közepén ott volt egy kör alakú ágy, ami ráadásul, a plafonból lett lelógatva! De, a szoba csak egy átvezető volt, egy másik, jobb szobába: a gardróbba. nagyobb volt, mint az egész ház, és szebbnél szebb festmények voltak bent. volt legalább 10 szekrény, amelyek mind 4 ajtósak voltak, és ugyanannyi, fiókos szekrény. Ebből a csodás helyből egy kisebb szobába lehetett átmenni, amiben csakis ékszereket, és kiegészítőket lehetett tartani. Sajnos a többi szobát nem láttam, mert nem engedtek be. Mindenki elvonult, kivéve Emi és Rose, de Rosalie megtiltotta, hogy bemenjek. Emivel beszélgettem.
- Rose, hova ment?
- Vadászni. Azt mondta, már nagyon ki van száradva.
- Értem. Te miért nem mentél vele?
- Nem akarta, hogy vele menjek.
- Mit mondtál neki, hogy így viselkedik veled?
- Annyit mondtam, hogy lessük meg a többieket, dehát nem akarta. Nem értem mi a baja. Szerintem igenis jó mulatság, ha valamivel lehet őket zsarolni.
- Azt hiszem én is Rose után megyek.
- Most ez komolyan ennyire rossz?
- Szerinted? Inkább ne is szólj hozzá.
- Tényleg ! Te már várod az iskolát?
- Hát, ja. - mondtam kicsit lehangolva.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Semmi, de tudod, középiskola, szerelmek, én pedig ott leszek egyedül. - mondtam, és ha ember lennék, biztosan sírnék.
- Figyelj, lehet, hogy itt végre megtalálod azt, akit akarsz.
- Te is jól tudod, hogy milyen egy ilyen hely! Szerelem, majd fél év, és szakítás.
- Ez nem Alice. Te nem ilyen vagy. Nézd úgy, hogy de igenis lesz valakim.
- Ugyanígy kezdünk minden új sulit. Nem adod fel? - néztem rá, miközben egyik szemöldökömet felemeltem.
- Eltaláltad, nem. Mindig kell reménykedni, és hidd el, ha elég erősen akarod, megtalálod.
- Talán igazad van. - adtam meg magam. Ekkor belépett Rose.
- Ezazzzzzzzzzz. -ordítja Emett.
- Mi történt?- néz felé Rosalie.
- Megint nyertem! - erre a mondatra, én is érdeklődve fordultam felé.
- Mégis mit? - kérdeztem.
- Nem emlékszel? Úgy a 3 körül, elkezdtünk versenyezni, hogy ameddig nem lesz szerelmed, addig feladod-e, vagy sem, hogy reménykedj.
- Höhh. igaz. - vallom be, de már csak háttal mondom nekik, mert Rose hátulról elkezdte csókolni Emettet; amit én nem voltam képes végig nézni.

Másnap

- Gyertek már, indulunk! - ordítja Carlisne.
- megyek! - mondtam, és már le is suhantam, egészen a garázsig.

A suliban mindenki minket nézett, de már megszoktuk. Viszont, volt egy csoport, akik úgy tűntek, elég bátrak, mert odajöttek hozzánk.
- Sziasztok! Nem zavarunk? - kérdezte egy szőke hajú fiú. Mielőtt bárki is mondhatott volna valamit, én nemet bólintottam. - Ez szuper! A nevem Mike, ő itt a barátnőm Jessica, - mondta, és egy mosolygó "almára" mutatott. - Itt pedig a haverom, és a barátnője: Ben, és Angela.
- Sziasztok! - köszöntek, majdnem teljesen egyszerre.
- Sziasztok! - mondom, de közben végig éreztem, hogy a többiek rosszallóan nézik azt, hogy barátkozom.
- öhm... Sziasztok! Bocsi Alli, de elkísérnél egy séta erejéig? - Kérdezte Rose, és közben már állt is fel.
- Persze. - mondtam, de csak értetlenül néztem rá. Mikor kiértünk az udvar egyik lehagyatottabb részéhez, megfogta a vállam, és elkezdett prédikálni.
- Te ennyire hülye vagy? - nézett rám mérgesen.
- Most miért nem lehetnek barátaim? - kérdeztem felháborodottan.
- ha barátok kellenek itt vagyunk mi is!
- De ti sem értek rá mindig, és eléggé sokszor. Na meg mi van, ha találnék valakit magamnak?
- Lenne szíved átváltoztatni? - nézett rám, mint bárány az új kapura.
- Nem tudom. - sütöttem le a szememet. - Csak jó lenne, ha velem is lenne valaki. Elég unalmas, hogy ti sosem unatkoztok.
- Ugyanmár! A szerelmi élet sem olyan jó. Sokszor én is magányra vágyom. - mondta lágyan.
- Azt könnyen megkaphatod, viszont nem kapsz olyan könnyen társaságot, ha akarsz. Érted már, hogy mi a bajom? - ordítottam. Ő nem felelt semmit, csak visszament az ebédlőbe. Nekem se kellett több, úgy gondoltam kihagyom a mai napot az iskolában. Nem volt kedvem tovább maradni. Már az iskola kijárathoz értem, amikor nekem jött valaki. Egy szőke hajú, igen omol arcú fiú volt az.
- Sajnálom. Nem láttalak. - mondta.
- Semmi gond. - ekkor jöttem rá, hogy ő is a suliból ment el. - Te is elmész?
- Mi? Ja, igen. Elege van már belőlem az igazgatónak, így haza küldott.
- Mégis mit csináltál?
- Semmit, csak nem szokásom se nevetni, se beszélni. - mondta halál komoly arccal.
- És emiatt valakit haza lehet küldeni? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Amint látod igen. - mondta, még mindig rezzenéstelenül. Ettől megijedtem, és ezt meg is látta rajtam. - Látod, pont így viselkednek ők is. Mindig megy emiatt a panasz. Azt hiszem, megyek is. Nem kell, hogy te is megijedj tőlem. - azzal már ment is tovább.
- Várj! Még be sem mutatkoztam. Alice Cullen.
- Örvendek Alice. Én Jasper Withlock vagyok. - mondta, de valamiért csodálkozott.
- Mi a baj? Miért csodálkozol?
- Tudod, te vagy az első, aki megkérdezte ki vagyok. - ekkorra vissza vette a komor arcát.
- Értem.
- Merre laksz?
- Az erdőben.
- Szóval amiatt volt a múltkor az a nagy felhajtás.
- Hát, ja. De megyek is, szia! - mondtam, és sarkon fordultam.
- Szia! - kiáltott utánam.

Otthon:

Már vagy 2 órája nézhettem a TV-t, amikor valaki megfogta a vállamat. Edward volt az. Mellém ült, és elkezdett kérdezősködni.
- Ki az a Jasper? - kérdezte, de a szemeivel majd megevett.
- Egy fiú a suliról, és egyébként mi közöd hozzá, és második egyébként, honnan tudzs róla? - én is így néztem rá, mint aki megeszi.
- A gondolataidból, hugi. Na ki az? És mennyire vagytok jóban?
- Hahh... Ezt komolyan magadtól kérdezed? Nem Rose kért meg rá?
- Rose, tiéd a pálya, már tudja! - üvöltötte neki, és azzal a lendülettel el is tűnt. Helyét 1 pillanat alatt átvette, az én szőke nővérkém.
- Mit akarsz tudni? - kérdeztem óvatosan.
- Hogy néz ki? Jó Pasi? Szereted? - hadarta.
- Hát, nagyon komoly, udvarias, szőke hajú. Szerintem, mint barát szóba jöhet, de mint "barát" nem. Na, és ezzel meg is válaszoltam az utolsó kérdést is.
- Hogy hívják? - kérdezte hátulról Emett.
- Mit érdekel az téged? - nézett rá érdeklődve Rose.
- Alli elmondásai alapján, lehet, hogy ismerem.
- Jasper Withlock. - mondtam, és reménykedtem, hogy tud róla egy-két információt adni.
- Háh! Őt ismerem! 5 éves korában láttam.
- És? Mit tudsz róla? - kérdezte Rose.
- Azt, hogy azért olyan komor, mert az apja harcolt háborúkban, és hát ennek megfelelően tanította. Úgy tűnik ez lett a vége. Bár, nem rég az egyik újság írta, hogy Withlock tábornok, - mert az volt- meghalt, a feleségével együtt.
- Akkor most egyedül él?
- Szerintem igen.
- Az azért rossz lehet.